Azért is jó gyerekekkel dolgozni, mert számukra nagyon sok ELSŐ élményt lehet adni. Ha a nagy ELSŐket végig is gondoljuk és előre eltervezzük az élmény átadásának formáját és körülményeit, akkor olyan élethelyzeteket alakíthatunk ki számukra, amiben egyrészt meglepetések várják őket, másrészt katartikus élmény sorozatok, amik érzelmi szempontból nagyon hosszú távon fejtik ki kedvező hatásukat.
Ez a bizonyos hatás, egyrészt agyi folyamatok következménye, amelyek a neuronok kapcsolódásához és gazdag élményekhez kötődnek, másrészt az ebből következő érzelmi érés részei. Az érzelmileg érett gyerekek időben megtanulják elmondani, hogyan érzik magukat egy-egy élethelyzetben és létrejön a belső késztetésük arra, hogy változatosan beszéljenek a környezetüknek a tapasztalataikról. A késztetésük alapja nem az, hogy a kifejezésmódjuk kellőn “felnőttes” legyen, a késztetésük alapja az a vágy, hogy őket a környezetük a lehető legpontosabban értse meg, és ennek megfelelően tekintsen az érzelmi elvárásaikra.
Az érzelemkifejezés módja, a személyes érzések pontosságának elmesélhetősége nagy kihívás mindannyiunknak, minden életszakaszban. A gyerekek, akikkel az alapítványunk foglalkozik, hirtelen kerülnek olyan élethelyzetbe, amelyben az egyik szülő többé nem elérhető számukra. A neki szánt minden mondanivaló a gyerekekben rekedhet, mert nem gondolják azt, hogy bárki más a megfelelő feleletet/gesztust adná arra, amit mondanának. A folyamat tudattalan és tudatos is lehet. A gyerekek számára egy különálló tanulási folyamat, amíg kialakul a bizalom, a kötődés és a napi rutin azzal kapcsolatban, hogy a bennük zajló bármilyen érzelmi folyamat elmesélhető másnak is, az elhunyt szülőn kívül.
Visszatérve az érzelemkifejezés változatosságára, a beszédközpontú gyermeknevelési technika a kicsiktől is elbeszélt élethelyzeteket vár el, de például veszteség-trauma lefolyása alatt a beszéd (mint gyakorlat, nem mint készség) nagyon sokszor teljesen visszaszorul a gyerekek érzelemkifejezésében. Később vagy átveszik a helyét a gesztusok, vagy semmi sem veszi át a helyét, és a kommunikációs helyzetek a minimumra csökkennek. Az érzelemkifejezés rutinja megszűnhet! A szokások, amik arra épültek fel, hogy megosztja a gyermek a környezetével a vele történtekeket, eltűnnek vagy minimális tényközlésekre szűkülnek. A megfigyelések, amiket gyerekeken végzünk és a környezetüktől hallunk, arra engedtek következtetni, hogy a zenének újabb és újabb szerepeket kell szánnunk a korai szülői vesztesében érintett vagy egyéb traumatikus élethelyzettel szembesülő gyerekek életében.
A zenének gazdagítania kell a trauma értelmezésének és feldolgozásának ideje alatt a gyerekek belső világát. Ebben kell feladatot vállalni, ezt kell eszközként segítenie. A belső világ a gyermekkorúnaknál, a kifejezőkészség változatosságával gazdagodik napról napra. A gazdag kifejezőkészség azt jelenti, hogy főleg beszéddel és gesztusokkal, a gyerekek a környezetük számára, képesek időről időre arról beszélni, hogy hogyan érzik magukat, milyen élmények érik őket, mit figyeltek meg és ezekről a dolgokról mi a véleményük. A témák sokfélesége is fontos, de a kifejezésmód változatossága a döntő. A növekvő szókészlet, a vizuális és nyelvi határok közötti falak tudattalan lebontásának alkalmai (képes beszéd) fontos mértékek ebben. Ezek azt mutatják, hogy a gyerekek elméje nyitva van, nem rejt el semmit és érdeklődik az iránt, hogy a környezet hogyan reagál rá, érti hogy hogyan érjen el számára fontos reakciót.
A zenehallgatás agyi hatásmechanizmusa a neuronok közötti kapcsolatot erősíti azzal, hogy egyre több kapcsolódási pontot hoz létre a neuron-hálózatban. A ingerek, amik információkként jönnek mennek ebben a hálózatban, egyre többféle útat találva érik el a célzott eredményt, ami egy kimondott szóban, egy telirajzolt füzetlapon, egy összetett érzelemnyilvánításban realizálódik. A többféle út, amin az inger végigfuthat nem más, mint a katarzis élmény. Katarzisnak hívja a szakirodalom az olyan élményeket, amelyek az embert életének teljes/részleges megváltoztatására vagy erőteljes megerősítésére sarkallják, nemcsak értelmileg, de érzelmileg is.
A gyerekek számára minden olyan, először meghallgatott zeneszám, amely az életkoruknak az élethelyzetüknek és a trauma-reakcióiknak megfelelően kerül kiválasztásra, képes katarzis élményt okozni. Másodszor meghallgatva már csak erősíti az ingerület átviteli folyamatokat, de az első hallgatás különleges meglepetéseket okoz. Sokszor előfordul a szülők elmondása alapján, hogy a zenehallgatás után vagy közben is akár (megszakítva a folyamatot), a gyerekek váratlanul kezdenek elmesélni eseményeket, amik napokkal korábban estek meg velük. Részletes információkat adnak át, kérdéseket tesznek fel, árnyaltan és realisztikusan beszélnek arról, hogyan érinti őket ez vagy az az élmény, amit megtapasztaltak.
Fontos nekünk, hogy az érintett családok értsék, hogy az emberi agy zenei ingerre adott válaszai tökéletesek és mára nagyon széles körben ismert a hatásuk is. A zene jellege fontos, és az első élmény is fontos, de a lényeg a hatás azonnaliságán van és a tartós alkalmazás (rendszeres zenehallgatás) azon típusán, amit az alapítványunk valósít meg az érintett gyerekek életében.
Az írás motivációja az első élmény fontosságának kifejezése
Amikor egy kedvező élmény először válik az egyén személyes tapasztalatává, az nem csak amiatt meghatározó, mert várakozás előzte meg, pl. mint amikor először látod meg a tengert a szerpentinről. Azért olyan lényeges, mert többhöz juttat hozzá önmagad belső világából is. A katarzis feladata többet megérteni mindenből, ami a katarzis pillanatáig történt velünk, nem csak magát a katarzist okozó eseményt. A gyerekek esetében ez a meglepetés élethelyzetéhez kötődik, de valójában a kifejező készségük gazdagításával van kapcsolatban. A traumát átélt gyermekek esetében megelőzhető a rendszeres zenehallgatással az érzelmi bezárkózás, a kommunikációs helyetek elkerülése vagy elutasítsa, a néhány szavas válaszok sivár világa és így az elszigetelődés kétségbeejtő élethelyzete.
Az a gyerek, aki kiskorában ilyen traumával szembesül és elveszt valaki fontosat, de nem sokkal később találkozik az alapítványunk zenei rendszerével, hiába fog természetes hiányérzettel élni, a válogatott és kifejezetten neki szánt zenei ingerek hatására, a kortársait maga mögé utasítva nől majd fel, érzelemkifejezése gazdagságának szempontjából. Ő ugyanis szép lassan hozzáfér az érzésvilágának minden részletéhez a megtapasztalt hangok hatására, és ez a hozzáférés minden kétséget kizáróan a legrövidebb út a teljes élet felé. Őneki késztetése lesz arra, hogy a megfelelő helyen és időben kifejezze magát és ne temesse el a számára fontos élményeket. Több tapasztalatot gyűjt arról, ahogy mások reagálnak őrá, inspiráltabb módon tud részt venni alkotó-folyamatokban. Teljesebb ember lesz, gazdag érzelemvilággal, változatos érzelemkifejezési rutinnal, mások számára is világos szándékokkal, elképzelésekkel és gondolatokkal. Olyasvalaki lesz aki többet ad, ezért többet is kap a környezetétől.
A várakozás vége
Először meglátni a tengert a szerpentinről sok-sok dolgot hoz magával és a tenger látványa ebből csak egy. Benne van a várakozás vége, a tenger illata, a víz érzete a bőrön, a morajlás a parton, amit a vízfelület csak felerősít. Benne vannak a szem számára kinyíló távlatok és még egy csomó-csomó minden. A zenei is ilyen, először hallani egy zeneszámot, a meglepetések sorozatát hordozza magában: az agy sokkal intenzívebben dolgozik a zene megértésén, így több érzést élünk át ilyenkor (mi és a gyerekek is), mert nem ismerjük még az utat, amit a zeneszám hallgatásával bejárható. A gyerekekben van bőségesen várakozás arra vonatkozóan, ami a következő másodpercben történik a zenében, ám ha más történik, az újfajta megértésre sarkallja őket.
Az új utak a megértésben az alkalmazkodásról szólnak, a bizonytalanság ügyesebb kezeléséről, az irányítás akarásának végéről — több szabadságról, teljesebb gyermekkorról, a kínzó hiányérzet szilárdulásának megakadályozásáról.