A gyerekek a veszteség tudatosítása után, egyszerűen megtanultak a maguk módján “köszönetet mondani” dolgokért, amiket értékeltek az életükben és jobban kifejezik azt, amire tudták hogy vágyhatnak még...és ebben az elhunyt szülő közelsége egyre ritkábban szerepel már.

Búcsúzni, újra

Amikor egy gyermek 5 éves lesz, már majdnem minden fogalmi ismeret adott ahhoz, hogy megértse, amit jelent az a kifejezés hogy: valami végleges. Sok magyarázata született ennek a jelenségnek, hiszen a gyerekek változatos élethelyzetben vesznek részt 5 éves korukra, ám valójában a velük történt események visszafordíthatatlanságát nem értik. A tudat játéka ez, talán az elme védelme miatt, hogy az elmúlással való szembenézés elviselhetőbb legyen, egy arra alkalmas élet időben. Az a baj viszont, hogy míg egy teljes családban élő 5 éves a saját életének eljövendő végességét értelmezi a maga módján, addig egy olyan gyerek, akinek addigra már van veszteség élménye, a saját múlandóságán túl, szembenéz azzal is, hogy a korábban elvesztett szülő valóban nem tér vissza többé. Mindez a felismerés rövid idő alatt érik meg a gyerekekben, amit eltökélten támogatni akartunk a kialakított zenei rendszeren belül. Írásunk arról szól, hogy vezeti át a gyerekeket ezen az időszakon biztonságosan, két régimódi húros hangszer.

Az 1930-as évek óta átfogó gyakorlati kutatások folynak azzal kapcsolatban, hogy mikor értik meg a gyerekek azt, hogy valakitől végleg búcsúzni kell. Kezdetben a II. világháború után árván maradt kiskorúak érzelmi kitettségének vizsgálata folyt, ekkor a visszafordíthatatlanság tényének értelmezésére összpontosítottak (aki meghal, azt nem lehet többé életre kelteni). Később a kutatók a veszteség univerzális értelmét magyarázták el az érintett gyerekeknek (mindenki aki él, az meg is hal egy napon). Majd az vált fontossá, hogy a gyerekek megértsék, hogy minden jellegzetes, életet meghatározó képessége elveszik ilyenkor a szeretett személynek és végleg megszűnik a fizikai kontaktus. A veszteség tudatosításának a gyerekek esetében öt komponense van összesen, ebből a fenti három tudatosul a kisgyermekkor ideje alatt, kettő néhány évvel később, mert ezek már igénylik az elvont gondolkodás képességét.

Mindebből következik az, hogy az a gyerek, aki 5-6 éves kora előtt veszít el egy közeli hozzátartozót, visszavárja őt, mert a véglegesség nem értelmezhető számára teljesen. Amikor egy gyerek visszavár valakit, nem jelenti azt, hogy érdeklődik róla vagy tervezi az eljövendő közös élményeket. Azt viszont igen, hogy nem számít arra, hogy a jelenlegi hiány-állapot örökké tart majd.

Vannak a munkánknak prioritásai minden speciális élethelyzetre vonatkozóan, de amikor a zenei-programunkban lévő gyerekek bármelyike átlépi a 5 éves kort, igyekszünk a terápiás-programot vezető kollégáink tudására támaszkodva, felkészíteni a családtagokat a véglegesség felismerésének gyerekeknél megszokott viselkedési tüneteire. A pedológia sokat foglalkozik ezzel a jelenséggel ma is, bár nem minden gyermeknél kap hangsúlyt ennek a felismerésnek az ereje, de azoknál a gyerekeknél, akik nélkülöznek egy szülőt, ez az életév konfliktusos lehet. Mivel mi kizárólag a zenei nyelven keresztül tudunk segítséget nyújtani, ezért ennek a drámai folyamatnak a támogatására egy különleges alapossággal összeállított gyűjteményünk van.

A kurátori munka alapkérdése ilyenkor az: Hogyan könnyítsük meg a gyerekek számára ennek a néhány hónapnak a felismeréseit és az érzelmi viharait? Hogyan tegyük tartóssá a nyugalmat illetve az elfogadásnak azt a módját, ami a kisgyermekkori élmények világban átélhető?

Amikor egy család veszteséget él át, a gyerekek vigasztalásában az eszköztelenség gyakori élmény a túlélő szülő számára, az előrelátás ezért nagy érték a nevelés során. Ha megtehetjük, hogy bármilyen támogatást nyújtsunk ehhez, akkor annak az eszköze részünkről a zene lesz.

A zene kiválasztása során az volt a cél, hogy tanítani tudjunk a gyerekeknek olyan érzelmi kereteket (maguk által alakított helyzetek, amiben megbízható és elérhető személyekre való támaszkodás a döntő), amik segítenek megbirkózni a remény elvesztésével. Érzelmeket úgy tanítunk, hogy abban bízunk, hogy a zene hamarabb váltja ki őket, mint egy éles élethelyzet, így biztonságos környezetben tapasztalhatóak meg, nem egy emberi interakcióban, amiben a gyerek számára idegenek is vannak (pl. ha egy gyerek látja, hogy az iskolába az első napon a többieket két szülő kíséri el).

Fontos tudni ezzel együtt, hogy a remény elvesztésének érzelmi kezelését az egész életünk során tanuljuk és sok-sok cselekedetünkkel felülírjuk olyan élethelyzetekben, amiket nem tartunk veszett ügynek. Ám a halálesetek nyilvánvalóan nem ilyenek. Mivel felnőttként is hajlamosak vagyunk illúziókat követni, érthető hogy egy első osztályos gyerek számára az események megmásíthatatlansága kritikusan hat az érzelemkifejezésre.

Margaret Mahler pszichoanalitikus a kötődéselmélet továbbfejlesztése során sokat foglalkozott a végzetes helyzetek gyermekkori megélésével. A Zero to Three amerikai szervezet pedig a gyermekkori lelki egészség zavarai között, hangulatszabályozási zavarokként írja le ennek az időszaknak a fő jellemzőit. Az intenzív érzelmek fizikai megnyilvánulása a túlélő szülővel való kapcsolat kialakítását nehezíti. A diagnosztikai folyamat adott a pszichoterápiás szakma részéről, a zenei tartalom megtervezésére pedig mi vállalkoztunk.

Két régimódi húros hangszer…

A jazz és a világzene egy olyan változatát illesztjük ehhez a rendkívüli életszakaszhoz, ami könnyen befogadható. Az Avital Meets Avital albumon lévő zenék ritmusképe változatos és mivel 4 zenész 7 hangszeren működik együtt, zeneileg több meglepetést nyújt egy 6 éves fülének, mint az önálló hangszeres játék, ami viszont Edin Karamazov lant albumán megjelenik és nyugodt közeget teremt a gyerekeknek. A mandolin és a lant több zenei foglalkozáson a gyerekek kedvencei közt volt, mindkettő sokoldalúan hangolható hangszer, ami ha kitörhet a reneszánsz-barokk repertoárból, akkor olyan hangzásra és hangulat-teremtésre képes, amit élveznek a gyerekek akkor is, ha sok időn át szerepel a zenei listáikban a hangszeres zene. Jelentős potenciál van ebben a két albumban az általunk fontosnak tartott szempontok szerint.

Tanítgatlak…

Bármi, amit a zene változtatni tud a gyerekek valóság-érzékelésében, egy folyamat eredménye, amit ugyanúgy tanulásnak hívunk, mint bármi mást, aminek során élményeket szerzünk és később felhasználunk. A zene olyan érzésekre tanít meg felelni, amik váratlanul bukkannak fel bennünk, és nem tudjuk őket mindig tudatosítani. A hiányérzetnek ezer és egy formája van: apróságok, amik nem kötődnek feltétlenül az elveszített szülővel töltött időszakhoz vagy a gyász év alatti családi élményekhez.

Észrevétlen zeneileg azoknak a pillanatoknak az összessége, amiből nyugalmat lehet meríteni harmóniavesztés és kedélyzavar idején is. Úgy döntöttünk, hogy ehhez az időszakhoz hangszert választunk és nem műfajt és a hangszer határozza meg azt, hogy milyen válogatás jöhet létre a gyerekek számára. Az alábbi listában található zenék a gyerekekkel végzett teszt-szituációk során képesek voltak kifejteni az a hatást amire számítottunk.

…apróságokra…

Megtanítani a gyerekeket még az érzelmi nehézségeik komolyra fordulása előtt apró dolgokra, amikkel magukat is képesek vígasztalni, nagy dolog, hiszen még csak kiskorúakról van szó. A zenei kifejezésmód érdeme ez és azoké a kutatásoké, amik világossá tették, hogy a gyermekkor különböző szakaszaiban, különböző nehézségű érzelmi élményekkel tudnak megbirkózni a gyerekek. Egy napon talán lesz maradéktalan bizonyítása annak: Mi okból időzíti az elme a kisgyermekkor végére a végleges veszteség tudatosítását? Ezzel egy időben pedig választ kapunk arra is: Mi a konkrét szerepe egy gyermek életében a reménynek?

Egy gyerek látásmódja, fantáziája, a hiányzó szülőről való beszédmódja is megváltozik azután, hogy tudatosul benne, hogy soha többet nem találkozhat vele. Amíg eddig a veszteségről a családtagjai érzelmeit látva tájékozódott, most gyűjteni kezdi az önálló tapasztalatait erről. Mindez nem jelenti azt, hogy a gyerekeket 6 éves koruk után nem támogatja a fantáziájuk abban, hogy elviselhető legyen a hiány, hiszen a zene is a fantázia világon keresztül hat.

…észrevétlenül…

Sok szülő számolt be arról, hogy a gyerekek a veszteség tudatosítása után, egyszerűen megtanultak a maguk módján “köszönetet mondani” dolgokért, amiket értékeltek az életükben és jobban kifejezték azt, amiről tudták, hogy vágyhatnak még rá, és ebben az elhunyt szülő közelsége egyre ritkábban szerepelt már.

A címben jelzett apróságok valóban kicsi dolgok, amikből sok van: sok ötlet a zenehallgatáshoz készült foglalkoztató füzetekben, sok remek fordulat a zenékben, amik türelemmel épülnek össze kis kapaszkodókká, ha érzelmi zűr közeleg. Néha nagyon ellenőrizhetetlennek érezzük a munkánkat, mert nem tudunk nap-nap utáni eredményekre garanciát vállalni a szülők felé, de aki el tudja fogadni az észrevétlenül történő változást és nem fordul el a zenehallgatástól, az képes lesz kialakítani a nyugalmat magában, külső segítség nélkül is - egy idő után. A gyerekek esetében, ezt az utat kísérni kell folyamatosan.

A blog-bejegyzések bár a tudásunk legjavát adják, a bennük foglalt információk nem elegendőek ahhoz, hogy családként szembe tudjatok nézni a veszteséggel. Arra kérünk, hogy tájékozódj tovább a weboldalon, keresd a kapcsolatteremtés lehetőségét és iratkozz fel az Ízisz-programra hogy módszeres, hosszan tartó és egyedi információkkal támogathassunk téged nőként és szülőként.