A zenei lejátszási listák, amit a korai szülői veszteségben érintett gyerekeknek/családoknak tervezünk, nem csak a zenehallgatás élményének rendszeresített szokásáért készülnek. Van egy másik feladatuk is, ami felette áll az egymást követő hangok szépségének: kijelölik a nap egy konkrét részének ritmusát.

A gyerekek széles értelemben vett életritmusát kiskorban a fizikai korlátaik, később a temperamentumuk adja, valamint a mintaként előttük álló szüleik aktivitása, karizmája, mentális egyensúlya. Ám családi válsághelyzetben, ezek a ritmust adó külső és belső emberi tulajdonságok bomlanak fel először — az esetek többségében.

A napok menetének ritmusát a gyakorlatias szokások megtanulása néhány hónap alatt vissza tudja állítani, de mindez sokszor kis hatást tesz csak az érzelmi helyzetre. Emiatt van szükség a zenére, ami viszont az érzelmi és mentális egyensúly visszazökkenéséért tud felelősséget vállalni, a helyes ritmus közvetítésével. Ám a ritmus itt nem a zene azon tulajdonsága, amit a tempó és az ütemek határoznak meg, hanem a folyamatot jelöli, amit a szabályosan visszatérő váltakozások hoznak az emberi életbe, annak szakadatlan mozgásban tartásával.

Amikor az érintett gyerkekektől és családjaiktól azt kérjük, hogy hallgassák a referencia zenei gyűjteményünket, akkor valójában arra kérjük őket, hogy hagyják, hogy a zene a lehető legnagyobb hatást tegye rájuk és hagyják, hogy ezalatt az életük azt a ritmust vegye fel, amit a zene közvetít - minden egyéb elhagyható arra az időre. Ezzel a két dologgal nem kérjük kevésre őket, mert egy közeli családtag elvesztését követően az önkontroll elkezd olyan jelentős szerepet játszani az érintettek életében, ami miatt a zenei élménynek való teljes felkínálkozás és az irányítás elhagyása a legnehezebb dolog.

Azonban ha ez mégis sikerül, előáll egy helyzet, amelyben olyan mintha nem lenne hatalma az egyénnek a zenehallgatással töltött idő fölött. Az egy-egy napra tervezett lejátszási listák hossza előre tervezett, így az-az állapot nem következhet be, hogy a zene fogva tartaná befogadóját. Azok a fogódzók az életben, amelyek korábban is mindig rendelkezésre álltak, sokszor a gyászban elrejtik magukat, ráadásul a gyerekek fogódzóinak száma kevesebb. A gondosan válogatott zenébe belekapaszkodni viszont könnyű, mivel a szórakozás alapélményéhez kötődik.

Ha a zene a megfelelő élethelyzetre/életszakaszra van időzítve, akkor képes szabaddá tenni az utat a tudattalan és a tudatos viselkedés között már kisgyerekkorban is. Így végzi el azt a gyászmunkát támogató feladatot, amire az alapítványunk és a partner-alapítványok tudása szerveződött. Addig azonban a zene nem tud hatást elérni, amíg a befogadója elzárkózik.

Az első zenei teszt-alkalmak abban az értelemben mindig megrázóak, hogy a zenék kikényszerítik a gyerekekből annak az életritmusnak a felvételét, ami az adott helyzetben a legkedvezőbb. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy azt az időt, amit a zenehallgatással tölt, nem tudja sem sürgetni, sem lassítani semmivel. Ez változatos érzelmeket kelt minden gyerekben, felszínre hoz olyan dühöt, amivel a család addig nem szembesült és világossá tesz olyan jellemvonásokat is, amiket nem szokott meg tőle a környezete.

Ahogyan elringat a zene egy gyereket, akár veszteséggel küszködik akár más ártalom érte, úgy nagyon furcsa helyzetekbe is hozhatja, éppen a korábban említett tudatosság és kontroll gát átszakadása miatt. Egy-egy professzionális zenei lista összeállításánál fontos tudni, hogy a hallgatás során illetve hosszú távon az emberi készségek melyik területét fejleszti. Egy korai szülő veszteségben érintett gyerek számára ez azért segítség, mert a zenehallgatással eltöltött idő vezeti a fejlődését és a cselekvőképességét olyan ritmusban tartja, amiben kell. Egy felnőtt családtag számára pedig azért támogató, mert kikényszeríti, hogy a veszteséget követően kialakítása azt a világképet és érzelmi környezetet, amelyben a család élete folytatható.

Ne sürgesd az időt, semmivel — azt jelenti, hogy a zenehallgatással töltött idő új fajta türelemre veszi rá a befogadót, mert ez a türelem a gyásszal összefüggésben alakul ki. Mélyíti a saját empatikus készségeiket önmagukkal szemben és elszakítja az életritmusról vallott addigi gondolatoktól, hogy az új helyzetben való haladás lehetőségei felé fordíthassa. Az időfelhasználáshoz való értékes viszonyt építi, amelyben kiemelt helye van a zenének, és annak a napi 30 percnek, amíg a gondolatok és az érzések kikerülnek a kontroll alól és átkerülnek egy megtervezett zenei környezetbe.